Kedves gyógytornásznő!
Először is elnézést, amiért kérdésem kicsit eltér a témától. Kisebbik lányom SMA -beteg, tavaly kint voltunk kínban őssejt beültetésen és azt tapasztaltuk, hogy használt a beültetés, de az egyensúlyában semmi változás nem történt. Azt szeretném kérdezni Öntől, hogy milyen tornával lehetne javítani lányom egyensúlyát, tud-e ezzel kapcsolatban valamilyen tanácsot adni?
tisztelettel, apa
Tisztelt Apuka!
Hazánkban több módszer is foglalkozik gyermekneurológiai kórképekkel. A gyermek korától, és állapotától függően (melyeket személyesen nem ismerek) ajánlani tudom a HRG módszert, mely vízben történő foglalkozás, vagy a hyppoterápiát (gyógylovaglás) (neten utána tud nézni a lakhelyéhez közelebb eső lehetőségeknek) Ha a gyermek állapota ezeket nem engedi, akkor természetesen vannak mozgásfejlesztő terápiákkal foglalkozó intézmények, ahol szakemberek vizsgálat után egyéni terápiát tudnak javasolni. Pl. Korai Fejlesztő Központ, Szebben szeretnék járni Egyesület, Pető Intézet, stb
Tisztelettel:
F.N. Andrea gyógytornász.
Én azért írok, mert szeretném elsajátítani és megtanulni a gátizom erősítést, vagy valami olyasmit amivel el tudom nyújtani az orgazmust! Előre is köszönöm a segítséget!
Kedves Hölgyem!
Az IBE Egyesület a Kontinenciáért honlapján ingyenesen megrendelhető Kari Bo norvég professzor asszony Corewellness programja DVD-n, amely gátizomtornát is tartalmaz. A program segítségével Ön el tudja sajátítani a gátizomtorna gyakorlatokat, melynek alkalmazásával a gátizomzatának erősítésén túl kontinenciája megőrzését is elősegíti.
Üdvözlettel:
IBE Egyesület a Kontinenciáért
Magyarországon Kriston Andrea már több, mint 10 éve kidolgozta és oktatja magas színvonalon az intim tornát, melyet nagyon sok gyógytornász is elvégzett és tart is ilyen tanfolyamokat nagy hatékonysággal! Miért külföldi hölgyet kell ez ügyben népszerűsíteni? Ez már megint magyar hozzáállás! Konkurenciaharc? Mi az oka ennek? Erre várnék korrekt választ!
Bindicsné Tari Andrea, gyógytornász, intim torna tréner
A Magyar Gyógytornászok Társasága az IBE Egyesület a Kontinenciáért felkérésére vesz részt a "Virágzó Női Egészség" kampányban, mely a hölgyek kondíciójának és kontinenciájának megtartását tűzte ki céljául Kari Bo által összeállított Corewellness program segítségével. Nem gondoljuk, hogy ez "magyar hozzáállás" lenne, hiszen más európai országban is talákozhatunk Kari Bo-nek ezzel a programjával. A norvég gyógytornász, nemzetközi hírű szaktekintély, számos objektív mérésen alapuló randomizált vizsgálatát, kutatási eredményeit rendszeresen publikálja. Ezeket a vizsgálati eredményeket bizonyítékként több ország alkalmazza az inkontinencia kezelésének eljárási utasitásában (guideline). Ezért esett éppen őrá a választás.Kari Bo magyarországi látogatásán (2009. május 26., Ramada Plaza) az új vizsgálatainak eredményeiről magasszintű tudományos előadást tartott.
Kovácsics Anikó, gyógytornász
Sajnos egyre többször tapasztalom,hogy tüsszentéskor becsurog a vizelet. 1980-ban volt műtve a gerincem, gerincsérvem volt. Olvastam, hogy emiatt kialakulhat ilyen probléma, mivel a gerincnek pont ahhoz a szakaszához tartozik a húgyhólyag. Igaz-e ez? Mi a megoldás?
Köszönettel: Ica
Kedves Ica!
Valóban a hólyag beidegzése is a gerincvelőn át csatolódva történik, de nem gondolom, hogy a 29 évvel ezelőtti gerinc műtétnek köze lenne a mostani panaszához. Inkább a gátizom gyengesége okozza a has-üregi nyomásfokozódásra (tüsszentés, köhögés, nevetés) jelentkező vizeletvesztést. A DVD –re tornázva erősítse meg a gátizmait és a gerincet tartó hátizmokat, ettől javulni fog a vizelettartási és a mozgásszervi panasza is. Legfontosabb a rendszeresség, a kitartó munka, legalább 3 hónap után várható eredmény.
Üdvözlettel:Tápainé Márta, gyógytornász
Kedves gyógytornász! 4 hónapos terhes vagyok, szeretném kérdezni, hogy vannk-e olyan gyakorlatok, amik "felkészíthetik" a gátizmaimat a szülésre? A dvd-n szereplő gyakorlatok alkalmasak erre?
Kedves Kismama!
Éppen a terhesség középső szakaszában (12-28. héten) óvatos gátizom gyakorlat végezhetőek, de izom erősítő tréninget inkább a terhesség előtt, vagy a szülést követően lehet csak alkalmazni. A dvd gyakorlatait nehéznek ítélem olyan kismamáknak akik eddig még nem végeztek gátizom tornát, inkább keressen a lakóhelyéhez közeli gyógytornász által vezetett speciális terhestorna foglalkozást. Szülés után azonnal megkezdheti a gátizmok tornáztatását.
Szép szülést és egészséges babát kívánva üdvözli: Tápainé Márta
Tisztelt szakértő! 65 éves nagymama vagyok, és mostanában kezdtem el tapasztalni, hogy kismértékben csepeg a vizeletem. Ez nem állandó jelenség, csak néha fordul elő. Nem vagyok igazán sportos alkat, gyakran fáj a derekam is. Érdeklődnék, hogy én is végezhetem-e a norvég hölgy tornáját, illetve hogy Miskolcon van-e olyan gyógytornász, aki esetleg segíthetne nekem. Ha nem muszáj, akkor nem szeretnék orvoshoz fordulni. Köszönöm szépen!
Tisztelt Asszonyom!
Kari Bo norvég gyógytornász DVD-jére Ön is bátran tornázhat. Az ott ajánlott gyakorlatok egyrészt a gát izomzatának erősítését célozzák, ami a vizelet akaratlagos szabályozásának feltétele, másrészt a gerinc élettani helyzetének stabilizálását segíti. Ha rendszeresen végzi a torna gyakorlatokat, remélhetőleg úgy a derékfájása, mint a vizelet tartási panaszai csökkenni fognak. Sajnos éppen Miskolcon nem tudok olyan gyógytornászt ajánlani, aki ezt a speciális gátizom erősítést meg tudná tanítani Önnek, de ha panaszai erősödnének, feltétlenül keresse fel háziorvosát.
Jó tornázást kíván: Tápainé Márta gyógytornász
Olvastam a virágzó egészség honlapján, hogy az inkontinencia gyógytornával orvosolható, ill. egyénre szabottan adják meg a szükséges tornagyakorlatokat. Ki az a gyógytornász, akinél jelentkezni lehet ez ügyben, és hol? Én a XII. kerületben lakom. Mozgássérült, SM (sclerósis Multiplex) beteg vagyok, ezért nem túl sokat mozgok. Hetente tornászom, de lehet, hogy nem elég.
Üdvözlettel: M. K. Mária
Tisztelt Mária!
Rövidesen fel fog kerülni a honlapra a témával foglalkozó gyógytornászok elérhetősége, de addig azt ajánlanám, hogy a DVD-ről csak a gátizom gyakorlatokat végezze el, de hátonfekvő helyzetben, és esetleg hasonfekvő helyzetben. Helyesen végzett gátizom gyakorlatokból Önnek naponta 5 perc gyakorlást ajánlok. Ha addig is nehézségbe ütközne a gyakorlatok elsajátítása, írjon, megpróbálunk ezúton segíteni.
Hetente egyszer végzendő általános, és egyensúly javító torna a betegsége szempontjából(SM) megfelelő, természetesen közbeiktatva légző és lazító gyakorlatokkal. A túlterhelést kerülje!
Tisztelettel: Friedrichné Nagy Andrea gyógytornász
Gerinctornával kapcsolatos DVD-jük létezik?
Köszönettel, Éva
Tisztelt Érdeklődő!
Különböző gerinctorna DVD-k léteznek a piacon, de olyat válasszon, amelyet gyógytornász állított össze. Ajánlani most két fajtát tudunk.
ÖL&B kiadó:
Gerinc torna DVD kezdő- Csáki Enikő gyógytornász és manuál terapeuta vezetésével
Gerinc torna DVD haladó - Csáki Enikő gyógytornász és manuál terapeuta vezetésével
R-med webáruház :
Gerinctorna Fit-Ball-on DVD- Benkovics Edit gyógytornász vezetésével
Gerinctorna II. DVD - Benkovics Edit gyógytornász vezetésével
Mindkét kolléganő elismert szakember, ajánljuk a DVD-jüket.
A DVD-k ára 1900.- körül van, és interneten is megrendelhető.
(A kampány csak a Core-Wellnes DVD-t juttatja ingyen az érdeklődőknek.)
Tisztelettel: Friedrichné Nagy Andrea gyógytornász
Kedves Gyógytarnász! Érdeklődnék a McKenzie gerinctorna iránt. Kapható-e valahol az ezzel a módszerrel foglalkozó DVD, esetleg könyv?A segítségét előre köszönöm! Üdvözlettel: Lídia
Kedves Lídia!
A McKenzie módszer egy speciális gyógytornász által végzett vizsgálati, és kezelési módszer, mely az
egyéni vizsgálatra épül. Minden egyes beteget alaposan megvizsgálunk (megtekintés, mozgásvizsgálat,
fájdalom jelentkezés, stb) A gerinctornát mindig személyre szabottan a vizsgálatra épülten állítjuk
össze, amelyet otthon kell rendszeresen végezni, és kontrollokra visszajárni. A módszer egyéni jellege
miatt nem lehet se csoportosan, se DVD-ről végezni. Ezért nincs is ilyen DVD. Komoly problémák
esetén forduljon személyesen orvoshoz és gyógytornászhoz, enyhe problémák esetén és megelőzési
célzattal gyógytornász által összeállított gerinctorna DVD-t ajánlok, melyek általános gerinctornát
ismertetnek.
További jó egészséget: Friedrichné Nagy Andrea gyógytornász
Kedves gyógytornász! mckenzi tornát javasolt az orvos bp-en de én miskolcon élek. Van -e miskolcon
ilyen gyógytornász vagy intézmény, aki ezzek foglalkozik?
Köszönettel: Anita
Kedves Anita!
A McKenzie torna egy speciális módszer gerinc kezelésére (a virágzó női egészséghez ugyan van köze,
de az inkontinenciához nincs!).Ezt a kezelési módot különféle tanfolyamokon sajátíthatják el azok -
a már főiskolát végzett - gyógytornászok, akik a gerinc kezelésére specializálódtak. Külön olyan i
ntézmény, ahol csak ezt a módszert alkalmazzák nincs. Én nem tudom a miskolci MeKenzievel
dolgozó kolleganők elérhetőségét. Mozgásszervi osztályokon, rendelőkben(ortopéd, reumatológia, stb.),
magángyógytorna rendelőkben érdeklődni kell, hogy ki dolgozik ezzel a módszerrel.
Érdemes tőle megtanulni a tornát, mert rendszeres gyakorlásával akár a gerincsérv is hosszú ideig
tünetmentessé tehető.